- FilozófusKocsma Online címlap - 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 Szesztáns
 2012. május 20. vasárnap (Pünkösd és Ígéret hava - Tavaszutó, az év 20. hete és 141. napja)
Névnevesítő

A nevek fontos jelentőséggel bírnak az emberiség fennállásában, egyfelől az egyén személyes meghatározója, másrészről a hovatartozás kifejezője. Az utónév, vagyis keresztnév a személyes megszólításra alkalmas, míg a vezetéknév, vagyis családnév a szülőktől örökölt. A temérdek választható utónév a szülők lehetősége gyermekük életének meghatározására. Elterjedt utónévvel egy gyermek elvegyülhet a tömegben, névtestvérekre találva, valamint nagyobb lehetőséggel indul az egyéni becenevek birtoklására, míg ritkább és egyénibb utónévvel felhívhatja magára a figyelmet és jobban kiteljesítheti személyiségét. Fontos lehet a név eredete és jelentése által közvetetten megvalósuló életút, amelynek kialakulása a nyelvcsaládok, a társadalom és a történelmi események által van befolyásolva. Egyes nevekhez pejoratív színezet, másokhoz pozitív előítélet és közkedveltség társulhat. Kereszténységhez közeli közegekben a szülők által adott második keresztnév is előfordulhat, majdan a hagyományokat követve a vallási nagykorúság elérésekor az egyénnek is lehetősége van bérmálkozási név felvételére. A világ kultúráinak keveredésével a nevek is keverednek és a magyarok számára eddig idegen hangzású személynevek a médián keresztül ismerté válnak. Ezenkívül szokásban van a becenevek használata, amelyet legtöbbször a közösség társít az egyénhez. Ezek a ragadványnevek lehetnek a szülők általi becézések, a személynév játékos átalakítása, tulajdonságot vagy viselkedést kifejező szavak, gúnynevek, állatnevek, irodalmi nevek, idegennyelvű utónevek. Egyéni választáson alapulnak a művésznév és az írói álnevek, amelyek használatának szokása az írásbeliséggel egyidős és manapság a közéletben tevékenykedők bevett reklámfogása. Összességében a személynevek kialakulása, legyen az akár nyugati vagy keleti nyelvcsaládok körében, kötődik az ősi nyelvek által elnevezett természeti jelenségek, anyagi és emberi tulajdonságok, élőlények, növények, hivatások szavaihoz. Így van ez a legtöbb családnévvel is, amely általában hivatást, tulajdonságot vagy idegennyelvi kifejezést tükröz. Sokszor találhatunk sémi, görög, latin, kelta, germán elemeket az európai családnevek és utónevek mögött. Egy-egy családnév teljes történelmet és társadalmat meghatározó családeseményeket hordoz magában, így többek között a dinasztiák és uralkodóházak nevei, ezek vizsgálatával a családfakutatás és nemesi családok címerei esetén a heraldika tudománya foglalkozik. Miként minden embert anya szült, így valamennyiünk visszavezethető az őskor előemberéig. Ez származási visszavezetés persze az évezredek elmúlásával megvalósítatlan. A családnév házassággal, névhonosítással változhat, így ezek lekövetése bonyolult. Nemesi családok neveinél sokszor előfordulhat, hogy kapcsolódik földrajzi nevekhez és helységnevekhez is. A különböző földrajzi nevek, csillagászati nevek, természeti jelenségek nevei, állatnevek, márkanevek, intézménynevek az ember azon törekvésén alapszik, hogy az őt körülvevő világban tájékozódni tudjon és minél több mindent megismerjen.

frissencsapolva: 2009 NYARÁNAK KÖZEPÉN



- fel -
© 2008-2012 FilozófusKocsma Kft. „EGY KORSÓ BÖLCSESSÉG SOSEM ÁRT MEG!”
A weboldalon található egyéni kifejezések, szövegek és képek a FilozófusKocsma Kft. tevékenységét képezik,
így azok a kiadó tulajdonában állnak, következésképpen írásbeli hozzájárulás nélkül a weboldal bármely része
materiális módon semmilyen formában nem használható fel, valamint kereskedelmi forgalomba sem hozható,
csupán önálló és értelmes gondolatok tökéletesítésére, továbbá jótétemények véghezvitelére alkalmazható.
A weboldal böngészése kapcsán kialakult fizikai, értelmi és érzelmi sérülések miatt felelősséget nem vállalunk!
Impresszum  |  Médiaajánlat  |  Hirdetés  |  Kockázatok és mellékhatások