A helyesírás egy adott nyelv írásának és közvetetten beszédének az írott és hagyományokon alapuló szabályozásrendszere, amelynek a közösségi kommunikáció kölcsönös megértésén és egységén kell alapulnia. Ahogy ezt gróf Széchenyi István megfogalmazta, "nyelvében él a nemzet". A nemzetet vizsgálva, ha ez a nyelv nem egységes vagy nem közérthető, akkor a népcsoportnak gondjai akadnak az önkifejezésben, mert hisz azért kommunikálunk, hogy megértessük magunkat egymással. A leírt szövegeknél fontos az egységesség, nem csupán megértés szempontjából, hanem tanulási célzattal is, mivel ha folytonosan váltakozó írásmóddal találkozunk, akkor saját helyesírásunk is bizonytalanná válik. A helyesírásnak a helyes beszédben az a szerepe, hogy távol tartsuk magunkat a pongyola fogalmazásmódtól és az érthetetlen nyelvhasználattól, így egyfelől tisztelettel fogadják szavainkat, valamint szívesen hallgatnak minket, másrészt ápoljuk szép anyanyelvünk töretlen fennmaradását. Beszéljenek bár kevesen magyarul a világban, de ha az a néhány megfelelően és szépen fogalmaz, akkor nyelvünk örökké virágozhat. Mikor nehéznek találjuk a magyar nyelv helyesírását és használatát, gondoljunk bele, hogy sokkal jobban jártunk, mint akár az angolok, akiknél az írásmód és a kiejtés legtöbb esettben különbözik, vagy mondjuk kínaiak, akiknél az adott szóképek használata következtében temérdek jel ismerete szükségesen a megfelelő kommunikációhoz. Ha még itt is kételkedünk nyelvünk szépségében, akkor felfedném a jelentőségét annak, hogy egységes nyelvezetünk következtében a különböző tájszólások általi beszédtorzulások is még jó mértékben követhetőek szabályrendszerünknek köszönhetően, eltérően más nyelvjárásoktól. A hagyomány szerinti szóhasználat és a helyesírási kivételek tükrében nyer értelmet nyelvünk igazi kincsestára, így a magyar nyelv messzemenőkig alkalmas irodalmi, vagyis egyéni stílust kialakító kommunikációra a megannyi szinonima, régies szó és kifejezőeszköz használata által.

frissencsapolva: 2009 NYARÁNAK KÖZEPÉN